Na, jó, ez így nem teljesen igaz. Hisz, mint a példa mutatja még élek, ennem is van mit, bár ez nem a neten múlik. Az viszont tény, hogy butulok, igaz ez lehet, hogy genetikai adottságom, vagy a kor hozza. Mindenesetre azt veszem észre magamon, hogy alaposan változnak a szokásaim, és nem csak az enyém, hanem úgy látom a körülöttem lévő embereké is.

Ha a ködbe vesző emlékeimről elfújom a fehér fátylat, olyan képek bukkannak elő, mint a régi munkahelyi hétfők. Amikor szinte az egész nap azzal telt el, hogy megbeszéltük a hétvégi meccset, a szombat-vasárnap esti filmeket. (Nyugodtan írhatom, hisz már elévültek ezek a bűneink, a cég is régen megszűnt ahol elloptuk a hétfői napokat.)

Abban az időszakomban, amikor nem saját kocsival jártam be dolgozni, még a buszon is elővettem az aktuális könyvet, és míg beértem a munkahelyemre elolvastam néhány fejezetet. A kollégákkal kielemeztünk egy-egy könyvet és ajánlgattuk egymásnak, hogy mit olvassanak el feltétlenül.

Arról nem is beszélve, hogy tucatjával vettem az újságokat. Napilapokat, hetilapokat, havi folyóiratokat. Az aktuális híreket, az érdekességeket, mind-mind az újságok lapozgatásával ismertem meg. Volt abban valami jó érzés, hogy hátradőltem a széken, keresztbe vetettem a lábam és szétnyitottam az újságot.

Ma már nincs ilyen. Legalábbis magamon azt veszem észre, hogy alaposan átformált a net. Régebben faltam a könyveket, vártam egy-egy sporteseményt vagy érdekesnek ígérkező filmet a TV-ben. Ma már más a helyzet. Nincs türelmem a hosszú könyvek olvasásához, nincs türelmem végig követni egy közvetítést, a filmeket sem tudom igazából végig nézni. Persze ebben a műsorszerkesztők is hibásak, mivel teletűzdelnek egy-egy műsort idegesítő reklámokkal. Ma, ha be is kapcsolom a TV-t, akkor is inkább természetfilmeket, technikai műsorokat nézek benne, amíg van türelmem. Mert egy félórás műsort képesek négyszer-ötször megszakítani, reklámokkal, műsor-előzetesekkel, mifenékkel. Őrjítő! Ha már nagyon felidegesítem magam, ott hagyom az egészet és irány a számítógép.

Mert az internet jó, az internet szép, az internet nekem való! (Na, ebből is látszik, hogy már teljesen megbuggyantam.) Természetesen (nem tudom miért természetes) a neten is vannak reklámok, azok is idegesítenek, de legalább egy kattintással meg tudok szabadulni tőlük és nem kell percekig bámulnom őket. A neten nincs semmi bő lére engedve, ott minden rövid, tömör frappáns. Bár, ha belegondolok ez csak felszínes ismereteket ad, hisz az igazi tudás a részletekben van. Viszont, ha valami nagyon érdekel ott a barátom a Google, ő mindenben segít, még a részletek megtalálásában is.

Persze azért, mint mindenben a netben is kellene egy kis mértékletességet tartani. Nem szeretném, ha valósággá válna az a vicc, amit egyik nap követtem el. Átkiabáltam a szomszéd irodába a kolleganőmnek, hogy ugyan nézzen már ki az ablakon, hogy esik-e a hó, mert én lusta vagyok felállni és elhúzni a függönyt, de a net szerint esik kis városunkban. Ő felállt, elhúzta a függönyüket és visszakiabált, hogy esik. Ez most tréfa volt, de félek, hogy valósággá is válhat. Ennyire talán nem fog elbutítani a net.

Még mielőtt teljesen nekikeseredtem volna az elbutulásomnak, szerencsére (mire jó a net!) találtam egy vigasztaló dolgot ezzel kapcsolatban. Egy interjút Gyarmathy Éva pszichológussal a  Digitális Nemzedék Konferencia apropóján az fn.hir24 jóvoltából. Ez az interjú visszaadta a hitemet, hogy talán mégsem vagyok az elbutulás végső stádiumában, csak haladok a korral.

Mert mit is mondott a kedves Éva: „Ha a környezet megváltozik, akkor ezzel együtt az idegrendszerünk, a gondolkodásunk is változik. Ez nemcsak a gyerekekre igaz, hanem a felnőttekre, öregekre is.” Tehát rám is. Ezzel teljesen megnyugtatott.

Aztán így folytatta: „Az írásbeliség kialakulásakor is azért aggódtak, hogy az emberiség elbutul. Szókratész például azt mondta, hogy az írás által gyengül a memória, a tudás felszínessé válik, mert míg a fejben őrzött tudás élő, az ember sajátja, a leírtak csak emlékeztetők. Igaza volt Szókratésznek: a memóriánk tényleg elromlott, közel sem tudunk már akkora anyagokat fejből megjegyezni és visszaadni, mint azelőtt. De „cserébe” kialakítottunk egy másfajta gondolkodási módot, a logikai-elemző gondolkodást. Az írásbeliség kialakulása előtt az emberiségnek holisztikus, átlátó, képszerű élményeket használni képes gondolkodása volt, amit elnyomott az elemző gondolkodás. Most az elemző gondolkodás szorul háttérbe és jön (újra) az egészleges, az élményeket elsősorban vizuálisan megragadó gondolkodás. Nem gondolom, hogy egyik vagy másik gondolkodás butább, csak azt, hogy más.”

Mindezek alapján már nem furdal a lelkiismeret, ha félreteszem a könyvet, kikapcsolom a TV-t, és a számítógép elé ülök. Nem kesergek azon, hogy az elhülyülés szélére sodródtam, hanem büszke vagyok, hogy haladok a korral és a jövő egészleges, vizuális gondolkodásmódját sajátítottam el J

Újabb nagyágyú szállt be a 47000 Ft dicsőítésébe. Matolcsy György és Zsiga Marcell után ezúttal Pintér Sándor. Szerinte is jól meg lehet élni ebből az összegből, igaz ő már kicsit árnyalta a képet. Véleménye szerint akkor lehet megélni a 47000 Ft-ból, ha a zember emellett megtermeli az élelmiszerét. Ragyogó ötlet! Én Pintér (nyugdíjcsaló) Sándor helyében ezt még továbbfejleszteném. Mondjuk így:

Jól meglehet élni 47000 Forintból ha:

- A zember megtermeli az élelmiszerét (így nem kell költenie rá)

- A zember fúr egy hévíz kutat (lehetőleg 90 fokos legyen a víz és akkor a fűtés mellett a villamos energiáját is meg tudja termelni)

- A zember a szoba egyik sarkába szövőszéket állít (így a ruházkodásra sem kell költenie)

- A zember alapít egy távközlési céget (így nem kell költenie a TV-re, internetre, telefonra)

- A zember a kisszobában autógyárat épít (így a kocsija is ingyen lesz)

- A zember fúr egy olajkutat (így az üzemanyag is ingyen lesz)

- A zember alapít egy bankot (így a hatalmas megtakarításainak kamata is nála marad)

- Végül, de nem utolsó sorban, a zember alapítson egy vagyonvédelmi céget és akkor milliárdos lehet, mint Sanya

Ennyire egyszerű a dolog.

Ha valakiben felmerül a kérdés, mindezt, hogyan lehet megcsinálni, mondjuk Ózdon a panelház negyedik emeletén lévő 46 négyzetméteres lakásban, annak azt válaszolom, hogy ugyanúgy, mint Pintér úr ötletét.

Ebben a kérdésben az a furcsa, hogy eddig csak olyanok szerint lehet megélni 47000 Ft-ból, akik mind több milliót vágnak zsebre havonta. Eddig még egyikükben sem vetődött fel, hogy bemutassa, miként kell ezt csinálni. Pedig nagyon szeretném látni. De ne egy hónapig próbáljon ebből megélni, hanem minimum egy évig. Mert egy hónap alatt nem kapcsolják ki a villanyt, fűtést, gázt. Egy hónap alatt éhen sem hal az ember. Javaslom, hogy a fent nevezett 3 úriember költözzön be egy panelbe egy évre, és ott bizonyítson. Persze ellenőrzés alatt, és itt nem parlamenti bizottságra gondolok, hanem mondjuk az ózdi kohászokra, akiknek gyakorlatuk van ebben, és azonnal rájönnek, ha csalni akarnának az urak. Megnézném, hogyan termel úgy káposztát a lakásban Pintér Sanya, hogy közben a kecskét is ott kell tartania a megélhetése miatt. Bár amennyi tapasztalatot szerzett az őrzés-védelemben, neki még ez is menne. Viszont Matolcsy és Zsiga urak nem biztos, hogy meg tudnák védeni a terményüket, igaz szerintük nem is kell hozzá termelni, anélkül is jól kilehet jönni a 47000 Ft-ból.

No, akkor hajrá urak! Lássuk a bizonyítékokat!

Ezzel a címmel rendezett a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (jesz) konferenciát február 11-én.  A konferenciára meghívást kaptam és el is mentem, bár elég szkeptikus voltam a témával kapcsolatban. Nem vagyok a témakör szakértője, de a technológiák fejlődését folyamatosan követem, ennek ellenére nem nagyon bízom a gyors elterjedésükben, főleg a fosszilis lobbi miatt.

Ahogy haladt előre az előadások sora, egyre jobban kezdtem bizakodni abban, hogy mégis csak lehetséges a rezsimentesség és nem csak álom. Az előadók felkészülten, tényekkel, adatokkal, vizsgálatokkal és hatástanulmányokkal alátámasztva bizonyították, hogy Magyarországon sem lehetetlen az energiafüggetlenség kialakítása. Még országos szinten sem. Bár a konferencia számomra egyetlen hiányossága az volt, hogy nem kaptam választ arra a bennem felvetődő kérdésre, hogy a különböző megújuló energiákat hogyan lehet integrálni a ma meglévő energetikai rendszerbe? Illetve ha sikerül integrálni, az milyen átalakítást igényel a meglévő országos rendszerben és mennyibe kerül? Jó, tudom, nem lehet egy egynapos konferencián mindent megtárgyalni, így is tyúkszem nőtt már a hallgatóság déli féltekéjén a sok üléstől, a majdnem hat órás előadássorozat miatt.

A témakör széles spektruma, az előadások részletessége miatt most a részleteket nem fejtem ki. Megelégszem azzal a következtetéssel, amit a konferencia végén leszűrtem (amivel nem voltam egyedül, mert a végén a hallgatóság több tagjával beszélgetve kiderült, hogy nekik is ez a véleményük). Nem, nem álom a rezsimentes otthon. Az megvalósítható még kis hazánkban is.

Bár a konferencia anyagaiból nem idézek, (így plágiumot sem követnék el), ennek ellenére az előadások színvonala miatt köszönetként meg kell említenem néhány előadó nevét: Dr. Munkácsy Béla, ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék adjunktusa, Szabadföldi István, az Európai Bizottság energetikai szakértője, Ádám Béla, Magyar Hőszivattyú Szövetség elnöke, Ertsey Attila, Magyar Építész Kamara alelnöke.

Fentiek miatt, bizakodva, reményekkel telve tekintettem a jövőbe, mindaddig, amíg tegnap meg nem találtam a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján a Nemzeti Energiastratégia 2030 című tanulmányt. Ez a tanulmány alaposan megtépázta a reményeimet. Pedig Bencsik János és Kovács Pál egy korrekt, átfogó és igen színvonalas tanulmányt készített. Még gratulálni is tudnék nekik, ha a tartalom néhány alapvető tétele másként alakult volna.

Mi bajom az energiastratégia tervvel?  Például az, hogy nagyon atomenergia központú. Igaz, a tervben van halvány utalás arra, hogy elképzelhető atom nélküli ellátási rendszer is, de a tanulmány végig azt sugalmazza, hogy kell az atom. Még olyan verziót is felvázol, ahol nem csak megtartjuk Paksot, nem csak bővítjük új blokkokkal, hanem egy új telephelyet is kialakítanánk. Magyarul még egy atomerőművet építenénk valahol az országban. Mindez a Fukushimai baleset fényében nem túl bíztató. Az nem lehet véletlen, hogy Németország és Svájc lemond az atomenergiáról, és több más ország is felfüggesztette az atomfejlesztési programját. Ehhez vegyük hozzá, hogy a paksi törészóna léte szakmai körökben jól ismert volt már az atomerőmű telepítése előtt is. Simon Béla 1939-ben bemutatta térképét, mely szerint a kecskeméti földrengésért a paksi törésvonal a felelős. A következő generáció szakemberei is elfogadják és bizonyítják a törésvonal meglétét (Rónai, Némedi, Varga 1977, Kőrössy 1982). Többek közt ezért nem tetszik az atomenergiára alapozott stratégia.

Azt természetesnek veszem, hogy Bencsik János számol a szénnel, mint a jövőben is potenciális energiaforrással. Hisz Bencsik tatabányai, ahol köztudottan nagy hagyományai vannak a szénbányászatnak. Hivatkozik arra, hogy az országban jelentős széntartalékok vannak, melyeket a technológia fejlődésével (illetve a fosszilis energiahordozók drasztikus áremelkedése esetén) gazdaságosan ki lehet termelni, ezért fontos a bányászat szakmakultúrájának fenntartása. Megemlíti a CCS technológiát, melynek alapelve az, hogy a szén elégetésekor keletkező széndioxidot felfogják, és mélyen a talajba sajtolva megkötik, hogy ne kerülhessen a légkörbe. Ebben akár igaza is lehet, bár a megújuló energiákkal szemben nem ilyen toleráns. Azoknál nem veszi figyelembe az új, gazdaságos, egyre olcsóbb technológiákat.

A stratégia elismeri a megújulók fontosságát, de szerintem nem helyez rá kellő hangsúlyt. Hátrányaként emlegeti a drágaságát, ami már nem is igaz, hiszen épp a konferencián hallottam erre cáfolatot. A mai nap már nagyjából egy árban van a megújuló energia előállítási költsége a többi energiáéval (kivéve az atomot, ami most még olcsóbb). Figyelmen kívül hagyja, hogy a tömeges elterjedésével ezek a technológiák olcsóbbak lesznek. Már most is jelentősen olcsóbbak, mint néhány éve.

Nézzünk néhány számot is. A Nemzeti Energiastratégia 2030-ra 15% a legkedvezőbb esetben 20% részaránnyal számol a teljes energiaszükségeltünkből. Teszi ezt olyankor, amikor pl. Németország (akikkel a gazdaságunk szinte szimbiózisban van) új energia-beruházásainak háromnegyedét már megújulókra tervezi. Teszi ezt olyankor, amikor Ausztria és Dánia 2030-ra szinte a teljes energiaellátását a megújulókkal kívánja fedezni.

Miért keveslem a maximum 20%-ot? Azért, mert sokkal többet is termelhetnénk a megújulókból. Magyarország energiaigénye ma 1085 PJ, ami a terv szerint 1150 PJ-ra emelkedik 2030-ra. A teljes megújuló energiapotenciálunk 2700 PJ. Tudom, hogy ez a potenciál csak elvi, azt teljesen nem tudjuk kiaknázni. Viszont a konferencián, adatokkal, hatástanulmányokkal, és kutatási eredményekkel bizonyítást nyert, hogy 550-600 PJ energia kitermelése realitás. Ez a mennyiség viszont 50% körüli! Nem értem miért nem fektetünk erre nagyobb hangsúlyt? A költségek nem lehetnek indokok, hisz maga a stratégia is megemlíti, hogy sok elavult erőművünk van, amiket be kell zárni és helyettük mást kell alkalmaznunk. Ebben az esetben miért nem a megújulókkal váltjuk ki az amúgy is bezárandó erőműveket? Miért az atomra és a gázra alapozzuk az energiastratégiánkat, hisz mindkettőből importra szorulunk, egyikük árát sem mi befolyásoljuk. Arról nem is beszélve, hogy pl. a gáz szállítása már többször akadozott az Ukránok miatt.

Persze nem vagyok annyira naiv, hogy ne tudjam a választ. Azért nem kap nagyobb hangsúlyt a megújuló energia a stratégiában, mert az politikai és nem gazdasági döntés. A politikát pedig a lobbi érdekek mozgatják. Jelen esetben a fosszilis energiahordozók kitermelésével, forgalmazásával foglalkozók lobbija.

Miért? Mert láthatóan ott minden sikerül. Biztos vagyok benne, hogy Magyarországon minden település szeretne olyan sikeres lenni, mint Felcsút.

Nézzük például a legújabb sikertörténetet.

Az 1800 lelkes faluban vadonatúj iskolát építenek, amelyben a nyolc tanterem mellett nyelvi labor, informatikaterem, könyvtár, sőt tankonyha, tanétterem és cukrászlabor is lesz. Az iskolában sokszínű képzést nyújtanak majd a diákoknak, akik a négyéves szakközépiskola, az arra épülő technikusi, illetve a hároméves szakiskolai kurzus közül választhatnak.

Ugye milyen szép? Melyik falu nem szeretne egy ilyen iskolát, most amikor a szakképzési rendszert érintő legutóbbi kormányzati döntések nyomán a szakképző iskolák összevonásával szerte az országban tízezer fős gigaintézményeket hoznak létre, húszszázalékos forráskivonást hajtanak végre a területen, ami 26 százalékos pedagógus-elbocsátással jár. Már ahol egyáltalán megmarad az iskola, mert a legtöbb faluban már az általános iskola is veszélyben van, sőt sok helyen már fel is számolták.

Ami a beruházás anyagi részét illeti, nem állami vagy önkormányzati projektről van szó, az új iskolát a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány építi fel, és az is fogja üzemeltetni. A létesítmény mintegy 400 millió forintba kerül, a projekthez azonban állami vagy uniós támogatást nem használnak fel. Az alapítvány nemcsak az építkezésnek, hanem az iskola működtetésének is a teljes költségét állja.

Ugye milyen mesebeli? Melyik falu nem szeretne egy ilyen alapítványt. Ha csak ez az ára, hát minden faluba fociakadémiát! Az sem baj, ha mellékesen megnyerjük a foci VB-t (bár be kell, valljam, hogy nem szeretem a focit). A lényeg, hogy minden faluban lesz iskola, minden falu fejleszteni tud a beáramló támogatásokból. Mivel az új törvények szerint pedig a magáncégek a társasági adójuk (tao) egy részét felajánlhatják olyan fejlesztési célokra, amelyekkel az akadémia sikeresen pályázott.  Bár ez szembemegy a kormányzati államosítással, de majd jól törvénymodósítunk egyet, oszt jónapot! Bár az is igaz, ahhoz, hogy ez a rendszer működjön, létre kell még hoznunk rengeteg CBA-t, a Közgépet, a Molt, a TriGránitot és ezeket el kell látnunk zsíros megbízásokkal, hogy ki tudják gazdálkodni a támogatást, de ez nem lehet gond. Van annyi sógor, koma, rokon, haver, akik vállalnák, hogy megalakítják ezeket a cégeket, persze minimum kétmilliós havi fizetésért.

A végére már csak egy demagóg gondolatra futja részemről. Az jutott az eszembe, hogy a cégek társasági adója elvileg a költségvetésbe folyna be, ahonnan például közvetlenül lehetne támogatni a települések iskoláit. Akkor nem kellene megszüntetni a falusi iskolákat, nem kellene ezrével elküldeni a tanárokat, és nem kellene több tíz kilométereket utaztatni a gyerekeket. De ez már tényleg csak az én értetlenségem.

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, a Bükküveghegyen is túl, ott ahol már a kurta farkú malac sem túr, volt egyszer egy kistérség. Ebben a térségben nagyon sok szegény ember élt. Nem azért voltak szegények, mert lusták voltak dolgozni, hanem mert hetedhét határon túl sem volt munkalehetőség. A legnagyobb hibájuk az volt, hogy messze voltak a királyi székhelytől, így a mindenkori igazságos király nem látta nyomorukat. A befektetők messzire elkerülték a tájékot, hisz oda még a madár sem jár, mit keresne ott egy multi? A szegény emberek élték szürke hétköznapjaikat, ha volt valami munka dolgoztak, utána ettek egy kicsit, ha nem volt munka összehúzták a nadrágszíjukat, ittak egy nagy adag vizet, hogy ne érezzék üresnek a hasukat, és csendben, nyugodtan várták, mikor lesz legközelebb valami, amivel egy kis kenyeret tudnak keresni. Titkon bizakodtak benne, hogy egyszer arra vetődik Mátyás király az igazságos, vagy Ferenc király a szegények istápolója. Esetleg újabban Viktor király a nemzet megmentője, aki megválasztásakor (igaz a kistérség lakói nem jutottak fel Budára, a Duna jegére megválasztani őt, mert az utolsó ló is feldobta a patáit az éhségtől, és a szánt Riska, a falu egyetlen tehene nem bírta elhúzni) a kisbíróval az ő falujukban is kidoboltatta, hogy ezentúl másképp fog sütni a nap és kolbászból lesz a kerítés. Arrafelé az óta sem süt a nap, kerítés még fából sincs, hisz azt már eltüzelték a tavalyi télen.

Történt egy szép napon, hogy Viktor király kincstárnoka, akit a köznyelv a két gyönyörű szeme miatt csak Kuszaszemnek hív, megállt a király előtt és imígyen szólt: Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom. Nagy baj van! Üres a kassza! Elvitte a pénzt a gonosz karvalytőke (meg a hűbéreseknek osztogatott vagyonok - súgta a király fülébe Kuszaszem, hogy még a verebek se hallják, hátha kicsiripelik, és akkor lenne ám belőle hajcihő). De a minoresek zúgolódnak, hogy búsás haszonnal kérik vissza azt a pénzt, amit a Duna befagyasztására adtak, hogy téged királlyá tudjunk választani. Hogy adjak én nekik üres kincstárból? A király némi gondolkodás után csak annyit mondott: vessetek ki új adókat! Kuszaszem erre majdnem elájult, még szerencse hogy közel állt a trónhoz így annak karfájában meg tudott kapaszkodni. Elfehéredve, a földig hajolva rebegte a király felé: Vezérem! A kölcsönből vett, gyémántokkal kirakott pecsétgyűrűd első lenyomata azon az oklevélen van, amit körbeküldtünk az országban, hogy csökkentjük az adók számát és mértékét. Nem vethetünk ki új adót. Nos, akkor találj ki valamit, nem azért tartalak, hogy mindent én oldjak meg. Csökkentsd az adókat, de arra figyelj, hogy a hűbéresek jól járjanak, és a kieső bevételt pótold valahonnan. És így is lőn! Így született meg az egykulcsos adó, és ezért csökkent a segélyek mértéke.

A kistérségben elkezdődött a zúgolódás, hisz eddig legalább egy kis segélyt kaptak, ha nem volt munka. Tudták etetni a gyerekeket, ha a mínuszok erősen röpködtek, időnként még be is tudtak gyújtani. De az új királyi rendelettel ez mind köddé foszlott. Mivel a hangjuk nemhogy az égig, de még a királyi trónusig sem hallatszott el, úgy döntöttek, hogy elindulnak kis falujukból (gyalogszerrel, mert új lovat azóta sem tudtak venni, Riska pedig még gyengébb lett) a király színe elé, és elpanaszolják neki a bánatukat.

Mentek mendegéltek, azzal sem törődve, hogy az Isten hidege majd megveszi őket. Jó kétnapi gyaloglás után elértek Mezőkövesdre. A városba érve melegség öntötte el a szívüket, hisz a térség képviselője, az állam egyik főszolgája várta őket. Tiszteletükre még sátrat is vertek, benne forró teával és kenyérrel. Ez az igazi magyaros vendéglátás, gondolták mosolyogva és kezet ráztak a fogadóikkal. Az első mondatok után lefagyott a mosoly a vándorok arcáról. A helyi kiskirály ugyanis kicsit borgőzös hangon kijelentette, övék a kenyér, ha megdolgoznak érte. Lapátolják el a havat az utcáról és utána ehetnek is. Erre igyunk felkiáltással megkínálta a fáradt csapatot egy teával. Aztán aki ivott a teából gyorsan megszondáztatta, Hopp, rikkantott fel vigyorogva a főszolga. Itt alkoholisták menetelnek az ingyen kenyér reményében. Skandalum! Ma Magyarországon, aki akar dolgozni, annak tudnak munkát és kenyeret adni. Látszik, hogy az „Éhségmenetesek” ingyenélő, lusta, alkoholista bagázs, akik jobb, ha visszatakarodnak oda ahonnan jöttek, mielőtt rájuk jön a királyi sereg. A fáradt vándorok lapátot fogtak és elhányták a havat az utcáról, majd az érte kapott kenyeret szétosztották Mezőkövesd szegényei közt, mert ugyan ők is éhesek voltak, de bennük él még a szolidaritás. Éjfél körül nyugovóra tért a fáradt csapat és másnap reggel folytatták a menetelésüket. Itt a vége, fuss el véle.

A mesének ugyan vége, de van egy kis hozzáfűzni valóm.

Kezdeném egy klasszikus idézettel (a’la Deutsch) ki a f.. ez a Tállai? Embernek nem nevezném, az állatokat pedig nem sérteném meg azzal, hogy bármelyikükhöz is hasonlítsam. Honnan veszi a bátorságot, hogy embereket így megalázzon? Persze valószínűsítem, hogy nem maga találta ki. Több okból sem. Az egyik, hogy az IQ-jából kiindulva el sem tudom képzelni, hogy valamit egyáltalán ki tud találni, még ekkora baromságot se, még akkor sem, ha jól leitta magát. A másik ok az, hogy a Pártunk és Kormányunk nem engedi az önjárást. Jóváhagyás nélkül senki semmit nem tehet, nem mondhat. Így viszont felvetődik a kérdés, ki találta ki és ki engedélyezte ezt a borzalmas, emberhez nem méltó tettet. Talán csak nem személyesen a Kedves Vezető?

Végül csak annyit tennék hozzá, szerencséje ennek a droidnak, hogy én nem voltam a menetben, mert egyben lenyomtam volna a torkán a kenyeret, és alaposan hátba vágtam volna a hólapáttal. Csupa emberi jóindulatból.