Miért? Mert láthatóan ott minden sikerül. Biztos vagyok benne, hogy Magyarországon minden település szeretne olyan sikeres lenni, mint Felcsút.
Nézzük például a legújabb sikertörténetet.
Az 1800 lelkes faluban vadonatúj iskolát építenek, amelyben a nyolc tanterem mellett nyelvi labor, informatikaterem, könyvtár, sőt tankonyha, tanétterem és cukrászlabor is lesz. Az iskolában sokszínű képzést nyújtanak majd a diákoknak, akik a négyéves szakközépiskola, az arra épülő technikusi, illetve a hároméves szakiskolai kurzus közül választhatnak.
Ugye milyen szép? Melyik falu nem szeretne egy ilyen iskolát, most amikor a szakképzési rendszert érintő legutóbbi kormányzati döntések nyomán a szakképző iskolák összevonásával szerte az országban tízezer fős gigaintézményeket hoznak létre, húszszázalékos forráskivonást hajtanak végre a területen, ami 26 százalékos pedagógus-elbocsátással jár. Már ahol egyáltalán megmarad az iskola, mert a legtöbb faluban már az általános iskola is veszélyben van, sőt sok helyen már fel is számolták.
Ami a beruházás anyagi részét illeti, nem állami vagy önkormányzati projektről van szó, az új iskolát a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány építi fel, és az is fogja üzemeltetni. A létesítmény mintegy 400 millió forintba kerül, a projekthez azonban állami vagy uniós támogatást nem használnak fel. Az alapítvány nemcsak az építkezésnek, hanem az iskola működtetésének is a teljes költségét állja.
Ugye milyen mesebeli? Melyik falu nem szeretne egy ilyen alapítványt. Ha csak ez az ára, hát minden faluba fociakadémiát! Az sem baj, ha mellékesen megnyerjük a foci VB-t (bár be kell, valljam, hogy nem szeretem a focit). A lényeg, hogy minden faluban lesz iskola, minden falu fejleszteni tud a beáramló támogatásokból. Mivel az új törvények szerint pedig a magáncégek a társasági adójuk (tao) egy részét felajánlhatják olyan fejlesztési célokra, amelyekkel az akadémia sikeresen pályázott. Bár ez szembemegy a kormányzati államosítással, de majd jól törvénymodósítunk egyet, oszt jónapot! Bár az is igaz, ahhoz, hogy ez a rendszer működjön, létre kell még hoznunk rengeteg CBA-t, a Közgépet, a Molt, a TriGránitot és ezeket el kell látnunk zsíros megbízásokkal, hogy ki tudják gazdálkodni a támogatást, de ez nem lehet gond. Van annyi sógor, koma, rokon, haver, akik vállalnák, hogy megalakítják ezeket a cégeket, persze minimum kétmilliós havi fizetésért.
A végére már csak egy demagóg gondolatra futja részemről. Az jutott az eszembe, hogy a cégek társasági adója elvileg a költségvetésbe folyna be, ahonnan például közvetlenül lehetne támogatni a települések iskoláit. Akkor nem kellene megszüntetni a falusi iskolákat, nem kellene ezrével elküldeni a tanárokat, és nem kellene több tíz kilométereket utaztatni a gyerekeket. De ez már tényleg csak az én értetlenségem.
Utolsó kommentek