Nem szeretek utazni. Sokkal jobban érzem magam otthon. Ennek következtében nem is tudom, hogy a világ mely pontján mibe kerül egy hotelszoba egy éjszakára. De nem is ez a lényeg. Természetesen elfogadom, hogy ha egy magyar közszolga tárgyalásra elutazik valahova, ne sátorban aludjon valahol a város szélén egy vadkempingben. Még azt sem várom el, hogy egy külvárosi panzióban szállásolja el magát. Persze az már kicsit csípi a szemem, ha luxus lakosztályt bérel magának úgy két-háromhavi fizetésem összegéért éjszakánként.

Valószínűleg érezte is ezt Lézerblokkolós János is, mert az Istennek sem akarta elárulni, vajon hol, hány embernek és miért fizetett ennyit egy-egy kiruccanásáért. Amiről nem tudnak a Zemberek, az nem csípi a szemüket. Van ebben valami, bár ez nem a tisztességesség mintaképe.

Most viszont a bíróság döntése alapján (az Origo állhatatos kíváncsisága miatt) kénytelen volt elárulni, hogy a három útra (4 éjszaka) összehozott kétmilliós költséget kettesével használták fel. Igaz, Jánosunkról tudjuk, hogy rongyrázásban nincs rosszul eleresztve, ismerjük a hitvallását is, mely szerint: „Minden ember annyit ér, amennyije van”. Ezek alapján nem csoda, hogy luxus hotelben szállt meg, hisz fontos embernek akarta magát mutatni a tárgyalópartnere előtt.  Bár erről nekem más a véleményem, de ezt most hagyjuk.

Ami különösen felbosszantott ebben a dologban az, ahogy Jánosunk reagált a kiderült turpisságra. Sértődötten odavetette:  „Mindenképpen szeretnék Pethő Andrásnak, az origo.hu újságírójának legalább a mai napon egy kis élvezetet szerezni, ezért a megnevezett utak során felhasznált kétmillió forintot rögvest az állami költségvetés rendelkezésére bocsátom”.

Nem az a baj, hogy visszafizeti az indokolatlanul magas költségeket, ez szerintem természetes (vagy legalábbis természetesnek kellene lennie), hanem a stílus, ahogy közli. Pökhendi, lekezelő, gúnyos és gőgös. Igaz, ezen sem kellene fennakadnom, hisz azemútnégyév már megtaníthatott volna arra, hogy ez Pártunk és Kormányunk bejáratott stílusa. Azon sem lepődnék meg, ha néhány nap múlva kiderülne, hogy az egész ügy a világ kommenistáinak ármánykodása és kiadnák az új jelszót: „Tiszteletet a magyar közszolgáknak!”

 Ismerve kormányunk működési elvét abban is biztos vagyok, hogy Jánosunk visszakapja még ezt a kétmilliót kamatostul.

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!