Adta ki a jelszót a Kedves Vezető. Persze nem azonnal, mivel kellett egy kis idő, míg megmagyarázták neki, hogy nem mellette, hanem ellene tüntetnek az utcán.

Kicsit értetlen volt a Kedves Vezető. Elsőre nem is értette a dolgot. Gyorsan megnézte a naptárt, nem április elseje van-e? De nem, január másodika volt. Ekkor kandi kamerára gyanakodott, meg is kérdezte hű alattvalóját Szájjárató Pétert: hol a kandikamera Petya? De Péterünk elkeseredetten csak a fejét rázta, nincs itt kandikamera Vezérem, itt csak Pintér Sanya kamerái vannak, amikről Te is tudsz (kivéve egyet, de azt meg Kövér Laca szerelte fel Pintér ellen).

Akkor végképp nem értem, vakargatta meg a fejét a Hőn Szeretett. Se április elseje, se kandikamera, akkor mit keres a nép, az istenadta nép az utcán és miért kiabál? Hogy megnyugtassa magát kinyitotta az ablakot, hadd lássa és hallja az ő kedves alattvalóit. Ekkor kissé meg is nyugodott, hisz az emberek tízezrei egy torokból üvöltötték felé, hogy „bowling”, „bowling”. Na, mégis csak kandizás van itt mosolyodott el a vezér. Az egész ország, mit az ország, az egész világ tudja, hogy ő nem bowlingozik, hanem focizik! Nem is akárhogyan! Ha nem jön közbe a politika, akár falusi szpartakiád válogatott is lehetett volna belőle.

No, kiállok az erkélyre és felvilágosítom a népemet, hogy nem bowling, hanem foci! Rikkantotta el magát a Kedves Vezető, és elindult az erkély felé. A szobában mindenki fal fehér lett és sóbálvánnyá merevedett. Hál’ Istennek egy legény azért megőrizte a hidegvérét.  Pintér Sanya egy jól irányzott vetődéssel a földre vitte a Vezért. Még a földön fekve a Hőn Szeretett fülébe súgta: Ne bolondulj meg (még jobban) Viktor! A zemberek nem bowlingot, hanem bóvlit kiabálnak, de hisz Te is tudod, hogy az összes hitelminősítő leminősített minket.

Ugyan már, a zemberek tudják, hogy ez a Gyurcsány műve és engem nem… Kezdett bele mondókájába a vezér, de hirtelen elakadt a szava. Az ablakon ugyanis új rigmus szűrődött be. Kint abbahagyták a bóvlizást és tízezrek kezdték skandálni az „Orbán Takarodj” szövegű új népi mondókát. Erre már a Kedves Vezető is elfehéredett, de csak egy pillanatra. Néhány mély levegővétel után felpattant a földről és kivörösödve, dagadó nyaki erekkel üvöltözni kezdett: Azonnal csináljatok valamit! Ha kell egyenként dutyiba az összes ellenzékivel. Vagy mit tudom én, találjatok ki valamit! Szervezzetek egy ellentüntetést 4-5 millió emberrel!

De Vezérem! A kétharmadunk oda van, jó, ha 4-5 ezer embert tudnánk mozgósítani. A pártkassza is romokban, (kiürítette az árfolyamváltozás, hála Lézer Janinak meg Kósa Lalinak) nem tudnánk fizetni a tüntetőket, mint múltkor (kacsintott egyet Kövér a vezérre). Nem érdekelnek a kifogások ordított tovább a már nem is olyan kedves vezető. Akkor szóban erősködjünk, és hazudjunk egy jó nagyot, mint az elmúlt másfél évben folyamatosan. Például mondjuk azt, hogy tízszer ennyi embert vihetnénk az utcára, de nem akarunk.

Ez az ötlet mindenkinek tetszett, gyorsan ki is adták az összes vazallusnak, hogy bármit kérdeznek tőlük, mindenre ezt válaszolják. Mindenki bemagolta a mondatot, Szájjárató, Girnyó Szász, de még Kiflicsücsök Gabika is. Aztán, hogy nemzetközivé tegyék az új országmentő programot még Martonyi is bebiflázta, majd gyorsan fel is mondta. Természetesen a királyi média sem maradhatott ki a terjesztésből, az aktuális sztárriporter el is készítette a megfelelő híradást, amit kötelezően le kell adnia minden médiának (hacsak nem akar frekvencia nélkül maradni).

Na ugye! Mindenre van megoldás! Oktatta vazallusait a Kedves Vezető immár megnyugodva, és mielőtt kiment volna a teremből még egy intelmet megosztott a jelenlévőkkel. Ne feledjétek: Az utca nem lehet ellenzékben! Majd már mosolyogva távozott.

„Ha újra az IMF irányítása alá kerül az ország, és nem a saját gazdaságpolitikát hajtjuk végre, akkor ránk, nemzeti érzelmű emberekre itt semmi szükség nincs.”

„Ha az IMF visszajön, én el...”

Az IMF jön!

Nem bolondultam meg. Persze ha én venném fel a hitelt a 4%-ost venném fel, de egészen más a dolog, ha a kormánynak van szüksége hitelre. Ott (dacára az eladósodásunknak) nem a kamat mértéke számít, hanem a feltételei. Bár az sem mellékes, hogy egyesek szerint a 11%-os kamatot nem lehet kigazdálkodni, de ez majd később lesz esedékes, most a lényeg, hogy legyen, valahonnan pénz legalább 2014-ig. Aztán majd meglátjuk. Ha bukik a kormány úgyis mindegy. Ha valami Isteni csoda folytán (vagy ha pártunk és kormányunk úgy dönt, hogy fölösleges választásokat tartani, hisz a fülkeforradalmi kétharmad az idők végezetéig felhatalmazást adott nekik) mégis marad, ez a kormány még mindig kilehet találni valamit. Lehet elmútnyocévezni, (ja, bocs azt már majd nem lehet) lehet, Gyurcsányozni, vagy esetleg Könyves Kálmánra vagy II.(Vak) Bélára is foghatjuk az államcsődöt.

De térjünk vissza a kamatokra, illetve arra, hogy miért kell nekünk inkább a 11%. Az IMF hitel kamatának elég komplikált a kiszámítása, abba itt most nem mennék bele, de a mértéke úgy 4% körül mozogna. A piaci hitel ma elérte a 11%-ot, és még felfelé tendál. De mi mégis inkább a piaci hitelt választjuk, még akkor is, ha esetleg 15%-ra is felugrik a kamat. Miért? Mert a piac nem szól bele a hitel felhasználásába, nem akarja ellenőrizni mit, miért csinálunk vele. Az IMF meg félévente ellenőrizgetne, bele akarna kukkantani ebbe-abba. Persze hivatalosan az ország szuverenitására hivatkozunk, de az igazi ok az az, hogy elszámoltatnák a hitel felhasználását.

Járjuk körbe a dolgot. Vegyük példának Romániát. Nézzük meg, hogy ott milyen feltételek vannak, és ennek fényében nálunk mi várható, illetve miért berzenkedünk az IMF felügyelet ellen.

Romániában a fő makrogazdasági célszámokon kívül a problémás területeket külön monitorozza az IMF és az unió.  (Na, itt kezdődnének a bibik. Az IMF delegáció biztosan szóvá tenné Mr. Kuszaszemnek, hogy a költségvetés nem totó. Azt nem lehet hetente új tippekkel megjátszani. Ráadásul nem kollektív szelvénnyel, háromesélyes tippekkel. Hogy aszongya: DGP növekedés 1. 4,7% növekedés X. stagnálás 2. 2% recesszió)

Tételesen megjelölték, hogy a központi kormányzatnak és a helyi önkormányzatoknak hogy kell csökkenteniük 90 napon túli fizetési hátralékaikat. (Ez is neuralgikus pont lenne nálunk. Mivel itt az a tendencia, hogy 60-90 napos fizetési határidővel engedik a kormányzati és önkormányzati munkákat kiszámlázni, de ezen felül is csúsznak legtöbbször ugyanennyit. Az a vállalkozó, aki kormányzati vagy önkormányzati munkát végez jó, ha fél év alatt hozzájut a pénzéhez. Meg aztán az is kiderülne, hogy annak a fránya körbetartozási láncnak az elindítója maga az állam.)

Különösen részletesen fogalmazott Brüsszel az állami vállalatok gazdálkodásával kapcsolatos feltételekről. Tavaly tavasszal kiderült ugyanis, hogy csak fenntartásokkal tudja elfogadni a román költségvetést az unió statisztikai hivatala az állami vállalatok elszámolásának bizonytalansága miatt. Az ügyben stratégiai és technikai segítséget is nyújt az unió Romániának, rendszerfejlesztést az egyszerűbb és átláthatóbb költségvetési elszámolás miatt, ugyanakkor az egyes vállalatok működésébe a menedzsment jelölésén, privatizációs és merger terveken keresztül a működési költségvetés, beszállítói tartozásokon át széles területen beleszólt. (Na, ezen a ponton már a Kedves Vezető is összeráncolná a homlokát. Ha az IMF mindenbe belekotyogna, hogy lehetne a NER leghűségesebb katonáinak, a Hőn Szeretett Vezető legjobb talpnyalóinak zsíros állásokat osztogatni? Hogyan vitéz(y)kedhetne a kedvenc unokatestvér egy óriásvállalat élén?)

A beruházások hatékonyságának növelése érdekében munkacsoportot hozattak létre, ami a következő 3-5 évben vizsgálja a fő projekteket és jelent róluk, elkerülendő a csúszásokat. A pénzügyminisztériumnak pedig jelentenie kell, ha ez mégis előfordulna, akár időbeli, akár költség értelemben. (Hopp! Itt lenne a legnagyobb sivalkodás a szuverenitásunkért! Mi az, hogy ellenőrzik a beruházásokat!? Csak nem akarják megnézni a közbeszerzési pályázatokat is? Mi közük ahhoz, hogy a legdrágább nyer? Mi közük ahhoz, hogy csak egy induló van, de az meg olyan drágán vállalja, hogy a tervezői költségvetést - ami már eleve elég vastagon van számolva – megduplázza. Mi közük van ahhoz, hogy mindenféle pótmunkákkal megfejelik az eredeti munkadíjakat? Mi közük van ahhoz, hogy a nyertes kinek mennyit oszt vissza? Még a végén kiürülne a pártkassza, no meg jó néhány zseb!)

Bevallom őszintén, hogy engem se Szájjárató Péter, se Kiflicsücsök Gabriella hagymázas szövege nem győz meg. Nekik már akkor sem hiszek, amikor kérdeznek. Bár jókat derülök rajtuk, hogy milyen komoly és hozzáértő arccal próbálják előadni a nagy semmit vagy épp a legnagyobb füllentéseket.

Kuszaszem meg már nem is próbál meggyőzni, már számokat sem mer mondani, hisz ő is tudja, hogy amit ma kimond, holnapra úgyis megváltozik. Azt hiszem, ő valóban bekerül majd a közgazdaságtan nagy történelemkönyvébe, mint a számok nélküli, szöveges költségvetés feltalálója, és felkent papja.

Végezetül annyit, hogy megértem én a 11%-os kamat választását, csak elfogadni nem tudom! Mert ezt a kamatkülönbözetet és a vele járó egyéb költségeket (forint árfolyamkülönbség, még nagyobb adósságtörlesztés, üzemagyag áremelkedés, életszínvonal-romlás, stb.) én is fogom fizetni míg élek.

Legalábbis még mindig ez a mondás járja. Annak ellenére, hogy manapság a magyar ember maximum a ló egy igen sajátságos testrészét kapja, bár abból legalább nagyot. De igazából nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy újabban fordítva ülünk a lovon.

Árpád apánk még biztosan jól ült fel a lóra, mert különben ide sem talált volna. A kalandozó magyarok is eltalálták melyik a ló eleje és melyik a hátulja. Nem tudom mikor történt meg a baleset. Nem tudom ki a hibás, a magyar ember, avagy a ló? Mi ültünk fel rá fordítva, vagy a ló fordult meg alattunk, suttyomban ahogy a nyeregbe pattantunk? De mindegy is már, a lényeg, hogy nem arra megyünk, amerre nézünk.

Mindezt mire alapozom? Nos, mondok néhány példát. A magyar ember elhízott és magas a vérnyomása. Ezt (az orvostudomány mai állása szerint) főleg a mértéktelen és egészségtelen táplálékozásnak köszönhetjük. Ez ellen tenni kell. És a gondoskodó kormányunk tesz is. Csak sajnos a kormány is fordítva ült a lóra. Mert mit is tesznek az egészségünk érdekében? Nem, nem akarnak bennünket meggyőzni arról, hogy a csipsz és a kóla hizlal és tönkreteszi az egészségünket. Ilyen badarsággal nem foglalkoznak, egyszerűen kivetnek egy jó nagy adót a termékekre „oszt jónapot”! Ezzel persze lehet, hogy elérik, hogy nem fogjuk kétpofára zabálni a csipszet és nem fogjuk literszám magunkba dönteni a kólát, ami talán csökkenti is az elhízásunk mértékét. De, hogy a vérnyomásunk az egekbe szökken a boltban, ha meglátjuk az árakat az biztos.

Na, jó! Nem vagyok én annyira naiv, tudom én, hogy itt egyáltalán nem az egészségünkről van szó, mert akkor a prevenció és a meggyőzés eszközével élne a kormány. Tudom, hogy egyszerű pénzbehajtásra szolgál ez az intézkedés, de akkor nem lenne egyenesebb azt mondani: „Emberek! Üres a kassza, az orvosok lázonganak. Azért, hogy holnap is legyen, ki gyógyítson benneteket, mindenki fizessen be havi 1-2 ezer forintot.” Aztán a csipsz és a kóla maradna annyi amennyi.

De van még más jele is annak, hogy ha előre tekintünk, nem a ló fejét, hanem a tomporát látjuk. Van nekünk egy szép találmányunk, a cégautó adó. Ami arról szól, hogy minden magyar vállalkozás, akinek személygépkocsi van a tulajdonában potenciális csaló! Mert ugye amilyen a magyar, a céges autót biztosan maszekban is használja. Ezért, mivel nem bízunk az emberek tisztességében, inkább kivetünk mindenkire egy különadót, biztos, ami biztos. Ha esetleg valaki nem ért vele egyet az bizonyítsa be, hogy nem csaló (mondjuk menetlevél vezetéssel, amiben ugye nem lehet csalni). Egy régebbi, nagyobb autó után akár félmillió forint is lehet az éves adó. De kell is a sok adóforint az állami Audi S8 (jaj, miket beszélek, az Audi már snassz kormánykörökben) vagy az újonnan beszerzett Skoda Superb százainak fenntartásához.

Ugyanerre a mentalitásra hajaz az a példa is, hogy a cég a telefonköltségének 30%-a után nem igényelheti vissza az ÁFA-t. Miért? Mert azok a gaz alkalmazottak biztosan magáncélra is használják a telefont. Hogy miért pont 30%? Talán azért mert a törvény kiötlője akkoriban ennyit telefonálgatott haza az asszonynak, hogy mi az ebéd, tanul-e a gyerek, stb. Persze itt is felmerül az az alantas gondolat, hogy ez is csupán a pénzbehajtásról szól.

A dohányzásról és a cigaretta áráról már ne is beszéljünk. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a jövedéki adó emelése tipikus pénzbehajtás. Az meg már szinte maffia-szerű eljárás, hogy állami monopóliummá teszik a forgalmazást. Ezekről inkább nem is írok, mert még csak felhergelem magam. Igaz a legnagyobb indulatot az váltotta ki bennem, hogy előírják majd az orvosoknak, hogy ha a páciense a kérésére nem szokik le a bagóról, (mert Mark Twain is megmondta: A dohányzásról leszokni a legkönnyebb dolog a világon. Nekem már százszor sikerült.) akkor vagy ráolvasással gyógyítsa, vagy drága receptet írhat csak fel neki. Gondolom a következő lépés az lesz, hogy azok a bagósok, akik tüdőbajt vagy rákot kapnak (aztán majd bővíthetjük a szív és érrendszeri betegségekkel is) semmilyen ellátást sem kaphatnak, és esetleg elkülönítenek a nekik egy rezervátumot, ahol szép lassan elhunyhatnak.

Bárhogy csűröm-csavarom, bármennyire is hinni akarok az állam jóakaratában nekem ezekről a példákról nem a segíteni akarás, nem a jó szándék és főképp nem a jóindulat jut az eszembe. Biztosan bennem van a hiba, hogy ha a megelőzés, a meggyőzés helyett adóztatást látok, akkor nem a gondoskodás, hanem a kapzsiság jut az eszembe. Biztosan bennem van a hiba, hogy ha a bizalom helyett a büntetőadókat látom, nem az igazságosság, hanem a maffia-módszer jut az eszembe.

Summa summarum, eleget néztük már a ló tomporát, valahogy meg kellene fordulnunk rajta. Ha ügyesek vagyunk, lehet menetközben is, ha úgy nem megy, akkor álljunk meg és üljünk vissza rendesen. Sokkal jobb lesz úgy, majd meglátjuk. Több okból is: 1. Menetirány szerint mindig jobb ülni. 2. Ha a ló egy fa mellett vágtázik el, időben észrevehetjük a kiálló faágat és lehajolhatunk előle. 3. Látjuk merre megyünk és akár irányíthatjuk is a lovat.

A „Ki a legtökösebb vezető” versenyben alul maradtunk. Pedig milyen szépen alakultak a dolgok! A gazdasági szabadságharc folyamán felküzdöttük magunkat a dobogó legfelső fokára. Az egész világ előtt megszégyenülten lépett lejjebb egy fokkal a dobogón Lukasenko. A mi Kedves Vezetőnk pedig büszkén szökkent fel a legmagasabb fokra. Közben persze kipaterolta az IMF-et, kiosztott néhány kokit és sallert, csak úgy rutinból, na meg, hogy lássák az ellenfelek, nem akárkivel állnak szemben. Mi pedig büszkén, dagadó mellel énekeltük a Skicc Pál által átírt Himnuszt a győzelem tiszteletére.

De sajnos eddig tartott a dicsőség! Jött egy ifjú titán és letaszított bennünket a trónról! A titán Észak-Koreai és úgy hívják Kim Dzsongun. Jól jegyezzük meg ezt a nevet, mert még sokat fogunk hallani róla. Még az is lehet, hogy a Kedves Vezetőnk is tanulni fog tőle.

Lenne mit! Azt hiszem, hogy a Hőn Szeretett vezetőnk egy kicsit elkényelmesedett, vagy fejébe szállt a dicsőség. Újabban már egy árva kokit sem oszt ki, csak udvarias levelekkel utasítja vissza az ármánykodó ellent. Így persze nem csoda, ha a gazdasági szabadságharc mellett a „Legtökösebb vezető” címet is elvesztettük.

Tanulságként álljon itt az ifjú titán Kim Dzsongun világbajnok kijelentése:

"Ünnepélyesen és határozottan kijelentjük, hogy a világ ostoba politikusai – köztük a dél-koreai bábok csoportja – ne várjanak tőlünk semmilyen változást" 

No, azért csüggedésre semmi ok. Ismerjük már annyira a mi Kedves Vezetőnket, hogy ezt nem hagyja annyiban. Most egy kicsit megpihen, de az ünnepek után az új évben gőzerővel nekilát a dobogó legfelső fokának visszaszerzésének. És újra ujjonghatunk, újra büszkék lehetünk az egész világ előtt, hogy nekünk van a legtökösebb vezetőnk a világon.