Nem ért váratlanul, mert még a csapból is az folyik, hogy mindenkinek írt a Kedves Vezető. A góltotót, izé, a konzultációs kérdőívet is megkaptam, ami szintén nem volt meglepő, hisz a neten már a kérdéseket is olvastam. De így a papírt a kézben tartva, a Kedves Vezető aláírásával ellátott levelet olvasgatva még erősebb hatást tett rám ez a küldemény. Hogy őszinte legyek nem a boldogság, nem az eufória érzése tört rám, de ez legyen az én gondom.
Úgy érzem, kezd kifulladni a Kedves Vezető. Eddig sem volt mentes a demagógiától, de ez a levél és főleg a kérdőív a tőle kapott levelek legdemagógabbika. Tudom, hogy ez a levél is csak alibi, hisz a benne feltett kérdések jó részéről már döntöttek, de azt hiszem kicsit jobban kéne adnia a látszatra is. Kicsit mélyebben el kellene gondolkodnia, hogy milyen kérdéseket tesz fel, még akkor is, ha úgysem foglalkozik a válaszokkal. Persze a legegyszerűbb az lenne, ha nem is levelezne, hisz minden ilyen akciója nagyjából egy milliárdba kerül.
Mivel az a megtiszteltetés ért, hogy személyesen nekem írt a Kedves Vezető úgy gondolom, hogy nem hagyhatom válasz nélkül. A borítékban nem találtam üres lapot, hogy a levélre is válaszolhassak, ezért úgy döntöttem, hogy itt válaszolok.
Tisztelt Kedves Vezető!
Azért fordulok Önhöz, mert levelével megkeresett. Talán még emlékszik, én két éve úgy határoztam, hogy azok táborát erősítem, akik nem kívánják Önt az ország élén látni. Sajnos a mi 47%-unk kevésnek bizonyult. Talán még emlékszik, hogy se a Tákolmányt, se a Rabszolgamunka bevezetését nem támogattam, sőt ha elolvasta a visszaküldött kérdőíveimet rájöhetett, hogy egyenesen elleneztem azokat.
Mivel tisztelettel megkért arra, hogy mondjam, el mit gondolok a föltett kérdésekről, nem tehetek mást, mint leírom a gondolataim.
Mit gondolok. (Válaszok a kérdőívre)
Remélem, megbocsájt, hogy nem válaszolok pontról pontra, a kérdőívre, de teljesen feleslegesnek tartom a külön-külön válaszokat. A kérdések zöme a munkahelyteremtéssel és a munkanélküliséggel kapcsolatos, amire már a választási kampányában is tudta a választ. Legalábbis úgy tűnt, mert magabiztosan ígért egymillió új munkahelyet. Az más kérdés, hogy mint minden ígérete ez is hazugság volt. A munkahelyteremtéssel és a munkanélküliséggel kapcsolatos kérdéseire annyi a válaszom, hogy tartsa be az ígéreteit oszt jónapot.
Néhány gondolatot azért leírok ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban.
Felhívom szíves figyelmét, hogy nem kell átalányadózást bevezetni a kkv-nál, hisz létezik (még) egy pontosan ilyen rendszer, az EVA. Nem lett volna sokkal egyszerűbb azt békén hagyni és nem ellehetetleníteni?
A nyugdíjas korúak továbbdolgozásával kapcsolatban pedig azt javaslom, hogy vágjon olyan képet, mint aki gondolkozik, vakargassa meg egy kicsit a fejét és döntse el (ha másképp nem megy, dobjon fel egy pénzérmét) mit akar. Emlékeztetem, hogy épp most rendelte el, hogy a közalkalmazottaknak kötelezően el kell menniük nyugdíjba, ha betöltötték a 62 életévüket. Mire akkor ez a kérdés?
A szocpol támogatások autóvásárlásra való kiterjesztésére csak annyit tudok mondani, hogy legközelebb tessék kevesebb pálinkát inni. Józanul valószínűleg nem jutna ilyen badarság az eszébe. Hacsak… Hacsak, nem az áll a háttérben, hogy Lézer Jani haverja nincs megelégedve a kényszerűen vásárolt Audi A6-tal és újra S8-at akar, de szegénykém olyan keveset keres, hogy támogatás nélkül nem tudja megvenni. Ebben az esetben érthető lenne a dolog, de inkább javaslom, hogy módosítsa a Tákolmányát és vegye bele, hogy jár a Janinak az S8 oszt jónapot! Jani is megkapja, amit óhajt és sokkal olcsóbb lenne, mint a tervezet. Vagy sok haverja szeretné ezt kihasználni?
A nagyvállalatok és bankok „méltányos” teherviseléséhez csak annyit fűznék hozzá, hogy kár ennyit vacakolni vele. Egyszerűen küldje ki a TEK-et és kobozzanak el minden pénzt ezektől a cégektől és bankoktól. Nagyságrendekkel jobb megoldás lenne, hisz rövidtávon sokkal eredményesebb, hosszútávon meg körülbelül ugyanaz az eredmény, azaz megszűnik minden fejlesztés a cégeknél és leáll a banki hitelezés, megáll a gazdaság.
Az Áfához csak annyit, hogy már most is igazságtalan, próbáljuk meg azt is igazságosan megoldani, mint az szja-t. Legyen, mondjuk egykulcsos Áfa, mindenre 10%. Ehhez mit tetszik szólni Kedves Vezető?
Egy valamiben majdnem egyetértünk. Az államnak vissza kell szorítania a monopóliumokat. Bár itt kicsit konkrétabban is feltehette volna a kérdést, pl. így: Vannak, akik szerint nem kellene mindent a Közgépnek nyernie. Mások szerint (szerintünk) meg így jó. Ön mit gondol erről? 1. Mindent a közgépnek kell nyernie. 2. A közgép nyerjen mindent. 3. Nem tudom megítélni a kérdést, de nyerjen mindent a Közgép.
Ui.: Bocsánat! A legfontosabbat majdnem elfelejtettem! Hiszen az egész nemzeti inzultációt ezért találták ki. Tisztelt Kedves Vezető! Szólhat Kobatov elvtársnak, hogy a listán a nevem mellé a megjegyzés rovatba beírhatja a BNRSZ (Biztos Nem Ránk Szavaz) bejegyzést.
Utolsó kommentek