Nem jó megöregedni. Több szempontból sem. Fizikailag gyengül az ember, amit fiatalon minden megerőltetés nélkül megcsinált, öregen vagy már meg sem tudja csinálni, vagy alaposan rá kell készülnie. Mondják, hogy a korral bölcsebb lesz az ember, a tapasztalat és az emlékezet segít megérteni a dolgokat. Ebben van valami, bár én egyre kevésbé érzem ezt. Félretéve azt az apró tényt, hogy néha arra sem emlékszem mit ebédeltem előző nap, a memóriám őriz még ezt-azt. Viszont ezek az emlékek nemhogy segítenének megérteni a mai dolgokat, hanem még értetlenebbé tesznek.

Elmondom mire gondolok. Napok óta mást sem hallok a médiából, mást sem olvasok a neten, mint, hogy a hétvégén ítéletidő lesz. Leesik vagy 20 cm hó, és akár mínusz 15-20 fok is lehet. Emiatt riasztás van, sőt van egy néni (aki tegyük hozzá jelentős összegekért időnként fő-fő tanácsokat osztogat a kormányfőnek, pl, hogy minden vidéki ember paraszt stb.) egyenesen rendkívüli állapot kihirdetését szorgalmazza. Az emlékképeim miatt ezeket egyre értetlenebbül fogadom. Tapasztalat ide, bölcsesség oda, bamba képpel morfondírozok ezeken a híreken, miközben különböző emlékképek bukkannak fel a fejemben.

Emlékszem, hogy kis srác koromban december elején már azt számolgattuk, hogy mikor lesz már a téli iskolaszünet, mert 25-30 centi hó van, de alig tudunk szánkózni vagy síelni, mert korán sötétedik és a szülők este már nem engednek ki bennünket. Arra is emlékszem, hogy nagyon sokszor játszottunk hófocit, ami azt jelentette, hogy a dühöngőben (kerítéssel lezárt salakos pálya) térdig vagy feljebb érő hóban kergettük a labdát. Igaz elég kimerítő volt, mert futni nem nagyon lehetett akkora hóban, de bennünket ez akkor nem érdekelt. Az a kép is előkerült, hogy szinte minden évben az iskola udvarán a tornatanár irányításával letakarítottuk a havat és fellocsoltuk az udvart, ami által az jégpályává változott. Ez a jégpálya rendszeresen hetekig megmaradt a korizók legnagyobb örömére. Még arra is emlékszem, hogy minden évben találtunk egy-egy balekot, akit rá tudtunk venni arra, hogy nyalja meg a ház bejárati ajtajának kilincsét. Aztán nagy röhögésekkel figyeltük, hogy a balek miként szenved a kilincshez ragadt nyelvével. Ugyanis -10 fok alatt azonnal hozzáfagy a nedves nyelv a kilincshez.

Van emlékem kicsit későbbről is. A katonaság után (még igen fiatalon) vettem egy S100-as Skodát. Azzal jártam be a szomszédos városba dolgozni. Nem egyszer fordult elő, hogy (már akkor sem volt divat a mellékutak kotrása) az autó hasa végig súrolta az úton lévő havat, de mégis közlekedtünk. Ha egy-egy helyen magasabbra összefújta a szél a havat és felakadt rajta a Skoda (ami nála könnyen ment, hisz alacsony volt, farmotoros és ezáltal az eleje nagyon könnyű) megvártam, míg jön egy másik kocsi, akik visszatoltak a buckáról, majd nagy lendülettel áthajtottam rajta, és minden rendben volt. Arra is emlékszem, hogy a 80-as években (egy megyei építőipari cégnél dolgoztam) több éven át télen kivonult a cég technikája (homlokrakodó, billencs teherautó) a városközpontba. Általában annyi hó esett, hogy a centrumban már nem volt hova tolni a havat, mert ha csak tolták ide-oda, akkor az út ugyan tiszta volt, de járda és parkoló nem maradt, ezért a nagy billenős teherautóink kihordták a havat a város szélére.

Manapság viszont ha leesik 5 centi hó megbénul az ország. Ha -10 fok alá süllyed a hőmérséklet világvégét szajkóz a média, sőt egyesek szükségállapot bevezetését szorgalmazzák. Tessék mondani, az öregségem (tapasztalat, bölcsesség) teszi azt, hogy értetlenül állok a pánik előtt, vagy így megváltozott a világ? Esetleg mégsem bölcsebb lettem a korral, hanem az agyam kezd meglágyulni?

Kedden a kormányszóvivő vendége volt az ATV-nek. A műsor második felében Kálmán Olga két dologról faggatta Giró-Szászt. Az egyik az IMF feltételekkel kapcsolatosan a bírói nyugdíjkorhatár megállapítása volt. A szóvivő hablatyolt ezt-azt, a kérdésekre nem válaszolt, majd mantrázta ugyanazt vagy tízszer. Egyszer csak megunta Kálmán Olga erőszakos kérdezősködését és egy huszárvágással kivágta magát. Mégpedig azzal, hogy az Alkotmányba alaptörvénybe azért került bele a bírói nyugdíjazás, mert azt maguk a bírók kérték a többségüket tömörítő Magyar Bírói Egyesület révén. Pont! Ezzel a téma lezárva.

A második még kényelmetlenebb kérdés pedig a Századvég Alapítvány milliárdos megbízására vonatkozott. Giró-Szász a tőle már megszokott mellébeszéléssel és tereléssel próbálkozott, de a többszöri konkrét kérdés után elvesztve türelmét kijelentette, hogy ő már nem tagja és tulajdonosa a Századvégnek, hagyják őt ezzel békén. (Zárójelben megjegyezném, hogy a kormányban is van egy miniszter, aki eladta a cégét mielőtt miniszter lett, és az óta is várja a milliárdos vételárat, mert a vevő nem fizet. És milyen nyugodtan várja! Na, persze, hogy nyugodt, hisz az ilyen falszerződéseknek mindig van egy olyan pontja, ami bebiztosítja az eladót, jelen esetben a minisztert, hogy a cégét azonnal vissza tudja venni, amint bukik a kormány, és már nem áll majd fenn az összeférhetetlenség.) Nem tudom biztosan, csak tippelem, hogy Giró-Szász is valahogy így adta el az üzletrészét és amint nem kell kormányszóhazudni azonnal vissza is veszi. A riport végén Olga még egyszer feltette a kérdéseit. Nem kínos és tiszta-e a Századvéges szerződés? Erre határozottan azt felelte Giró-Szász, hogy neki nem kínos és szerinte tiszta a dolog. Ezzel vége is volt a riportnak.

Na, kérem! Alig telt el egy kis idő és megjelent a Magyar Bírói Egyesület reagálása az első kérdésre: az egyesület, mint a bírák érdekképviseleti szervezete "a leghatározottabban visszautasítja" Giró-Szász András kormányszóvivő azon állítását, miszerint a Magyar Bírói Egyesület kezdeményezte a bírói nyugdíjkorhatár leszállítására vonatkozó rendelkezések meghozatalát. A Magyar Bírói Egyesület az alkotmányozás folyamatában nem vett részt. A nyugdíjkorhatár leszállítására vonatkozó szabályok ellen már az alaptörvény tervezetének ismeretében - csatlakozva a bírósági elnökök által elfogadott nyilatkozathoz -, az egyesület elnöke tiltakozott. Magyarul, bár ők nem mondták ki, Giró-Szász hazudott. (Mondjuk engem ez nem lepett meg.)

A kormányszóvivő később közleményben kért elnézést az érintettektől, és elismerte, állításával ellentétben a bírákra vonatkozó nyugdíjazási szabályok megváltoztatása nem a Mabie kezdeményezésére került az alaptörvénybe. Magyarul, bár ő ezt nem mondta ki, Giró-Szász beismerte, hogy hazudott. (Mondjuk ez engem meglepett. Azt vártam, hogy ma törvényt hoznak visszamenőlegesen, hogy mégiscsak a Mabie kérte a nyugdíjkorhatár rögzítését az alaptörvénybe, és ez ellen kifogás nem emelhető.)

Ezzel az első kérdéskör megnyugtatóan lezárult. Kiderült az, amit mindig is tudtam a kormányszóvivő szavahihetőségéről. Viszont még mindig nagy hiányérzetem van. Hiába néztem a kormányszóvivő weblapját, hiába keresgettem a friss hírek között a neten, sehol sem találtam a kormányszóvivő elnézést kérő közleményét a második kérdéskörre. Pedig nagyon vártam volna, hogy kijelentse: igen kínos neki és nem tiszta a Századvéges közbeszerzés. No, mindegy egyszer majd ez is kiderül, ha máskor nem, hát majd 2014 második félévében.

Az LMP kongresszusa után elgondolkodtam, vajon jól döntöttek-e? Nem tudom, majd az idő eldönti. Szerintem most még senki sem tudja, jó volt-e a döntésük vagy se. Maximum vélemények lehetnek, de a tutit senki sem tudja. Nehéz lenne manapság megmondani, hogy melyik a jobb megoldás, a szövetség vagy az önállóság? Mindkettőben van némi ráció, de mindkettő ellen is szól valami.

Az önállóság mellett döntöttek, mert szerintük az Országgyűlés jelenlegi pártjai között nem találnak olyan partnert, amelyikkel a ciklus hátralévő részében a rendszeresen egyeztetett ellenzéki együttműködésnek értelme lenne. Ebben van valami. Nézzük csak a jelenlegi parlamenti pártokat. Ott van a Fidesz, aki ugye nem ellenzéki. A KDNP nem párt, csak egy ragadványnév a Fidesz után. Az ellenzékiek közül a Jobbik saját maga deklarálta, hogy nem demokraták, tehát elég nehéz lenne velük egy széles körben elfogadott szövetség kialakítása. A DK-ról ne is beszéljünk, hisz ők csak úgy fél lábbal vannak a Parlamentben, még frakciót sem alakíthattak. Marad az MSZP. A velük való együttműködés valóban elég rizikós (lásd SZDSZ). Ha ezeket figyelembe vesszük, akkor jól döntöttek.

Viszont, ha arról az oldalról nézzük a dolgot, hogy ma (főleg ha előrehozott választások lesznek, de még 2014-ben is) Magyarországon egy Fidesztől balra álló szervezet képes-e egyedül megszerezni akkora támogatottságot, hogy az új választási törvény alapján képes legyen leváltani a jelenlegi kormánypártot, akkor már nem is annyira egyértelmű, hogy jó a döntés. Megítélésem szerint a váltás csak összefogással sikerülhet. Persze kérdés, hogy ennek érdekében még az ördöggel is (MSZP, DK) cimboráljon-e egy párt?!

Természetesen van egy harmadik út is, amit így fogalmaztak meg: „A párt programját olyan civil szervezetekkel, parlamenten kívüli pártokkal és mozgalmakkal kívánja megvitatni, amelyek maguk is tiszta lappal igyekeznek hozzájárulni országunk megújításához.” Szép gondolat, csak túl általános, és megfoghatatlan. Kikre is gondoltak? Parlamenten kívüli párt ugyan elég sok van, de olyan, akinek egy egész kicsi súlya is van kevés. Gondolom nem a Kétfarkú Kutya Pártra vagy a Magyar Fokhagymafrontra gondoltak, mint lehetséges szövetségesre. Megítélésem szerint marad két párt, az MSZDP és a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség. A két MSZDP-s vezető (Kapolyi és Schmuck) hitelessége elég lejáratott már, így meglátásom szerint egyedül a Jesz marad, mint lehetséges szövetséges. Annál is inkább, mert a Jesz átment egy öntisztulási folyamaton, és egyre erősebben (talán hitelesebben is) hallatja a hangját. Igaz, hogy ők sem jelentenek nagy súlyt, de legalább már mérhető a támogatottságuk. Viszont meg van az a különbség, hogy a Jesz a közép jobb oldalára helyezi magát, bár ettől még lehetne együtt működniük.

És persze itt vannak a civil mozgalmak, akik jelentős létszámot tudtak megmozgatni a demonstrációjukon. De egyelőre ennyi és semmi több. Kidolgozott programjuk nincs, határozott célkitűzéseik - azon kívül, hogy le kell váltani a jelenlegi kormányzást - sincsenek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nincsenek közöttük okos emberek, de jelen állapotukban egyelőre csak a tömegeket tudják az utcára vinni (azt mondjuk, jól csinálják). No, de más egy tüntetést megszervezni (amit most nem is olyan nehéz a fokozódó elégedetlenség miatt) és más egy választási kampányt levezényelni. Arról nem is beszélve, hogy egy hiteles, átlátható és JÓ programot is fel kellene mutatni arra, hogy ha ők nyerik a következő választást, valóban meg tudják oldani a kormányzást. Mégpedig úgy, hogy a most elégedetlenkedő tömeg azt el is fogadja és az ország is kikerül a kátyúból. Nehéz, bár nem lehetetlen vállalkozás, de most még nem látni a jeleit sem a Millásoknál, sem a Szolidaritásnál.

Akkor hogyan tovább? Legyen kerekasztal vagy ne legyen? Nem tudom! Csak abban reménykedem, hogy bárhogy is döntenek az ellenzéki pártok és a civil szervezetek, akár külön-külön, akár szövetségben indulnak a választásokon a végeredmény a váltás lesz és végre a helyes irányba fordul kis országunk szekerének rúdja.

 Csalóka ez a napsütés így télvíz idején. Az ember ücsörög a parlamentben, dolgozik az unortodox gazdaságpolitikán, aztán meggondolatlanul kimegy egy kicsit a szabad levegőre szalmakalap vagy napernyő nélkül, és már meg is történik a baj. Ez történhetett Mr. Kuszaszemmel is. Gyurink az íróasztala fölé görnyedve, a még meg sem írt unortodox gazdaságpolitikai könyvet lapozgatva, napi 28-30 órában robotol a Nemzeti Elhülyülés Kormányában. Nincs ideje semmire, még a világhírű gazdasági szakemberek tanácsai sem jutnak el hozzá, nem hogy holmi időjárás-jelentés. Így aztán nem csoda, hogy megesett a baj. Óvatlanul kimerészkedett az épületből, és megállt a ragyogó napsütésben egy negyedórácskára. Jól érezte magát, élvezte, ahogy a nap melege átjárja a testét. Nem gondolta, hogy ennek súlyos következményei lesznek. A munkatársai sem figyelmeztették. Igaz első ránézésre nem mutatott súlyos tüneteket Gyurink, de aztán megtörtént a baj. Kinyitotta a száját.

Bár az elején még senki sem gyanakodott rosszra, hiszen a már megszokott mantráját ismételgette: Az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének egyértelmű pozitív hatásai vannak a költségvetési bevételekre (500 milliárdos lyuk), a foglalkoztatásra (30 ezerrel több munkanélküli), a gazdaság kifehérítésére (a megemelt minimálbér miatt egyre több munkaadó vagy elküld embereket, vagy beszürkíti a bérfizetést. Azaz csak a minimálbér szerinti összeget fizeti ki hivatalosan a többit zsebből), és talán a népesedési helyzeten is javított. 

Na, az utolsó mondatrésznél jöttem rá, hogy baj lett a napozásból. Megszoktam én már Kuszaszem kijelentéseit. Újabban már nem kell a székem karfájába kapaszkodnom egy-egy beszédét hallgatva. Elengedett kézzel hallgattam tőle azt is, hogy eljön majd az az idő, amikor az ő tanai alapján vezetik a világot (remélem én azt már nem érem meg). De ez a kijelentés most váratlanul jött. Nem szégyen, bevallom, hogy meghökkenésemben a szék mellé ültem.

Bár a mai unortodox világban bármi megtörténhet. Még az is, hogy Mr. Kuszaszemnek igaza van és valóban megugrott a népszaporulat az ő adórendszere miatt. Végül is, nincs abban semmi különleges, hogy mondjuk egy minisztériumi főosztályvezető a munka végeztével hazaballag és rászól a feleségére: No, anyjuk, irány az ágy, alkossunk néhány gyereket, hisz az arányos, egykulcsos adó miatt annyi pénzünk lesz, hogy simán eltartunk vagy 30 gyereket! Persze van ebben egy kis bökkenő, ha jól emlékszem a biológiai tanulmányaimra az ember jó, ha évenként tud egy gyereket (most nem beszélve az ikrekről) összehozni. Az egykulcsossal meg a társadalom (mondhatnánk NER-esen a zemberek) nagy része rosszabbul járt, magyarul kevesebb jut a gyereknevelésre. Minisztériumi főosztályvezetőből meg elég kevés van (egyelőre). Épp ma láttam az Egyenlítő blogon egy táblázatot, amiben szépen látható, hogy a 125000 Ft bruttó keresetűeknek cca. 10.000 Ft-tal kevesebb a 400.000 Ft bruttó keresetűeknek cca. 20.000 Ft-tal több lett a nettó jövedelme 2010 és 2012 viszonylatában.

Ha jobban belegondolok (néha azt is szoktam) akkor mégis van valami ebben a népszaporulat-növekedésben valami. Halványan feldereng, hogy vannak bizonyos dolgok, amik a mélyszegénységben erőteljesebben jelennek meg, mint egyébként. Emlékeimből két dolog sejlik fel: 1. Az alkoholizmus növekedése. 2. A népszaporulat növekedése. Azt hiszem, ez lehet a magyarázat, és ebben van is logika. A Matolcsyzmus egyre több embert lök a mélyszegénységbe, és ezzel egyenesen arányosan növekszik a népszaporulat.

Arra a következtetésre jutottam, hogy Mr. Kuszaszem most igazat mondott és valóban nőtt a népszaporulat. Bár azt nem mondta meg, hogy az elszegényedés miatt, csak az adórendszerre hivatkozott, de a kettő együtt jár. Bevallom, hogy jobban örültem volna annak, ha a napszúrás beszélt volna Matolcsyból.

Hoffmann Rózsikának sem lenne szégyen tanulni Rácz Jencitől. Több érdekes ötletet kaphatna tőle. Itt van például rögtön egy fenomenális ötlet Jenőtől: A közfinanszírozású egészségügyi szolgáltatóknál is lehetővé kell tenni a fizetős betegek soron kívüli ellátását, így a magánorvosok helyett a közintézményekhez folyna be ez a pénz, a bevételből jutna az orvosoknak is, és rövidülnének a várólisták.

Nézzük, hogy áll most a helyzet: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál összesített 2011-es intézményi várólisták alapján például a térd-, illetve csípőprotézisre szorulóknak egyes városokban 2019-re tudtak tavaly műtéti időpontot adni, de 2-3 évet szinte mindenhol várni kell. Bizonyos gerincoperációknál, 4 évnél hosszabb a várakozási idő, a diagnosztikai eljárások közül pedig a CT- és MR-vizsgálatokra egy hónapnál jóval többet kell várni. Ugyanakkor az intézmények többsége az OEP által engedélyezettnél lényegesen több beavatkozást is meg tudna csinálni. Rácz Jenő reális lehetőségnek tartja, hogy ha valaki ki tudja fizetni a műtétjét, várakozás nélkül megtehesse az állami egészségügyön belül is.

Hát nem zseniális?! Ennek mintájára Rózsika módosíthatná a felsőoktatási törvényt. Nem kell költséges felvételiket tartani, azokat értékelni, stb. Egyszerűen listát kell, készíteni oszt jónapot! Bárki, aki egy kis késztetést érez (vagy a felmenői késztetik erőteljesen) feliratkozik a listára, amit Rózsika minden év augusztusában összesít. Aztán valamikor szeptember elején egy licittárgyaláson kialakítják a lista sorrendjét. Kezdetben a felvehető keret 80%-át tehetnék licit tárgyává. A biztos felvételt jelentő helyekre a divatosabb szakokon mondjuk, legyen 25 millió, az egyéb szakokon 10 millió a kezdő összeg. Ezzel a megoldással azonnal megszűnne a felsőoktatás finanszírozási gondja. A későbbiekben persze a teljes felsőoktatást átalakíthatnák licitalapúra.

Ha sikerül ez a módszer, akkor viszont Rózsika adhatna tanácsokat Jenőnek, miként szervezzék át az egész egészségügyet licitalapúvá. Megszűnnének a várólisták. Valahogy úgy képzelem el a dolgot, hogy a kórház csütörtökön meghirdetné a következő hét operációit, majd pénteken a betegek az intézmény aulájában licitálnának az egyes műtétekre. Természetesen szigorú szakmai felügyelet mellet, nehogy előforduljon olyan gikszer, hogy valaki lefoglal egy csípőprotézis műtétet annak ellenére, hogy neki vese transzplantáció kellene. Ezek után mindenki megnyugodva térhetne haza, mert tudná, hogy vagy sor kerül rá a következő héten, vagy biztos lehet benne, hogy a megmaradó egyetlen listára került, a Hálál listára.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy akkor mi lesz a munkavállalók és munkaadók által befizetett járulékokkal? Azontúl nem kell majd fizetni azokat? Természetesen továbbra is kell majd fizetni, hisz nagy szüksége van rá a kormánynak. Először is venni kell egy csomó új Audi S8-t (de egyet mindenképpen Lézer Janinak), aztán az Azori szigeteki romaügyi konferenciákra is egyre nagyobb az igény, ami ugye nem két forint. És végül, de nem utolsó sorban a Kedves Vezető éltetésére szervezett felvonulások is sok pénzt visznek majd el, de ugye annyit csak megérdemel a Nagy Fényességes, hogy havonta milliónyian felvonuljunk előtte!