Tudom, öreg koromra benőhetett volna már a fejem lágya. Így 55 évesen már lehetne annyi tapasztalatom, hogy nem jó telezabálnia az embernek magát. Ma mégis elkövettem ezt a hibát. Délután, munka után hazajöttem és a vasárnapi maradék húsleves után borjúszeletet kaptam vadas mártással és zsemlegombóccal ebédre. Ez az egyik gyengém. Meg is raktam a tányérom púposan. Az asztaltól már alig tudtam felállni. Hónom alá csaptam az újságot, és mint egy gőzmozdony fújtatva bevonultam a szobámba. Gondoltam kicsit átnézem a megyei lapot, hogy lássam mi újság a szűkebb pátriámban. A hibát ott követtem el, hogy nem az íróasztalhoz ültem, hanem elheveredtem az ágyamon. Mondanom sem kell, hogy még a vezércikk feléig sem értem és már le is esett a fejem.

Arra riadtam, hogy kiabálok: Nem akarok több rezsicsökkentést! Nem akarok több rezsicsökkentést!

Nem vagyok a pénztárcám ellensége (főleg azért mert a keresetem valahol a 9.946.328 hely körül van az országos ranglistán), titokban még örültem is a számláim csökkenésének, bár tisztában vagyok vele, hogy előbb-utóbb többszörösen vissza fogom ezt még fizetni.

Szörnyű egy álom volt!

Álmomban csengetett a postás (egyszer) és egy zsákot tett le a kiskapu elé. A zsák tele volt levelekkel. A Kedves vezető írta mind! (Szegény nagyon elfáradhatott a több száz levél megírásában.) Elkezdtem olvasgatni őket. Az elsőben a Kedves Vezető örömmel értesít, hogy sikerült számomra egymillió munkahelyet teremtenie, és egyben felszólított, hogy 2013.12.02-án jelentkezzem az összes munkahelyen és vegyem fel a munkát! (Azt hiszem ekkor kezdtem izzadni alvás közben.)

A második levélben arról tájékoztatott Hőn Szeretett Vezérem, hogy a rezsicsökkentési forradalom és szabadságharc vívmányaként a jövőben a gonosz szolgáltatók nem küldhetik postán a számláikat, hanem narancssárga bugyiban és topban tündöklő pompon lányokkal kell kézbesíttetniük azokat. Az átadás előtt legalább 5 perces bemutatót kell tartaniuk Ákos válogatott közmédiás szignáljaira. Itt egy kicsit huncutul kacsintottam és enyhe mosollyal konstatáltam, hogy milyen jól kivágta magát a Kedves Vezető abból a csapdából, amibe Németh Szilárd vitte a törvényjavaslatával, amiben előírták a szolgáltatóknak a számlaképet, és hogy 11-es Times betűkkel kell nyomtatni. Közben ugyanis kiderült, hogy a Posta képtelen kiolvasni a Times betűtípust. De azonnal lefagyott a mosoly a képemről, mikor bevillant a kép, amint S. Gabika nyugalmazott nyugdíjvédő lejti bájmosolyával a táncot előttem miközben a kezembe nyomja a számláimat. Brrrrr. (Azt hiszem, ekkor kezdtem forgolódni az ágyban, mint egy ringlispíl.)

A harmadik levélben aggodalmát fejezte ki a Nagy Vezír, hogy a rezsicsökkentés ténye nem jut el hozzám. Nemrégiben össznépi társadalmi konzultációt tartott (költségkímélés okán a kérdőíveket mindenki helyett a Kedves Vezető töltötte ki, de hát mindegy is, hisz úgyis az az eredmény jönne ki, bárki ikszelgetne) melyből kiderült, hogy az emberek zöme nem kap hiteles tájékoztatást. Ezért Németh Szilárddal újabb önálló indítványt adatott be, melynek értelmében ezentúl saját magamat is tájékoztatnom kell. Minden egyes alkalommal, amikor a postán feladott csekkemmel  hazatérek (ne mismásoljak, tudják nagyon jól, hogy nem egyszerre adom fel a csekkjeim) azonnal be kell scannelnem a feladóvevényt és be kell illesztenem a törvényben előírt tájékoztató űrlap megfelelő rubrikájába. Majd amikor ez megtörtént a vastag narancssárga sávba 14-es betűnagysággal, félkövér betűkkel írjam be a megtakarítás összegét. Tanulva az előzőekből a törvény már nem Times, hanem Ariel betűtípust ír elő. Amennyiben nem rendelkezem színes nyomtatóval 3 napon belül regisztráljak a Nemzeti Nyomtatómutyi Hatóság weblapján és rendeljem meg a nyomtatót. Ezt szigorúan ellenőrizni fogják! Amikor kész a nyomtatás menjek ki az előszobába a nagy tükör elé, és fennhangon tájékoztassam magam.

No, ekkor kezdtem el kiabálni, és hál’ Isten felébredtem. Megnyugodva konstatáltam, hogy sehol a zsák, sehol a levelek.

Megnyugodva ültem az íróasztal mögé, bekapcsoltam a számítógépet és megírtam az álmom.

Pillanat! Csengettek (egyszer).

A postás jött, kezében egy zsák…

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!