A takarékszövetkezeti törvény miatt pánikra egyelőre még nincs ok, bár a menetrend kísértetiesen hasonlít a magánnyugdíj-pénztárak lenyúlásához.
Magánnyugdíj:
2010.10.14.Orbán Viktor: „Ma havi 30 milliárd forintot utal át az állam „a félállami, Magyarországon magánnak nevezett nyugdíjrendszerbe”. Ezt az átutalást a válság idején az ország nem engedheti meg, ezért november elsejétől 2011. december 31-ig felfüggesztik.
2010.11.24. Matolcsy György: „Aki a (korábbi) kötelező magánnyugdíjpénztár rendszerben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíjból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján."
2012.05.04. Selmeczi Gabriella: „Miközben a magánnyugdíj-pénztárak igen kockázatosan működtek, ennek árát, költségeit a pénztártagok állták, rájuk hárították át, mivel a Pénztárak Garancia Alapjába a felhalmozott vagyon mindössze 0,3-0,4 százalékának megfelelő összeget fizettek be a pénztárak. Ez körülbelül olyan biztosítékot jelent, mintha egy Titanic méretű hajóra egyetlen mentőcsónakot raknának fel".
Takarékszövetkezet:
2013.07.05. Orbán Viktor: „A kormány eleget téve az Alaptörvényben foglalt kötelezettségének biztosítja a magántulajdon védelmét, és nem engedi, hogy bárki veszélyeztesse a takarékszövetkezetekben elhelyezett megtakarítások biztonságát. Az új takarékszövetkezeti törvénnyel nagyot léptünk előre, hogy minden tag és betétes nagyobb biztonságot és magasabb szintű szolgáltatást élvezhessen.”
2013.07.05. Vojnits Tamás: „Szó sincsen semmiféle államosításról, mert a takarékszövetkezetek ugyanúgy magántulajdonban maradnak, részben saját kockázatukra gazdálkodnak, és a részjegy-tulajdonosok hazavihetik a pénzt, ha a szövetkezeti hitelintézet nyereségesen gazdálkodik. A takarékszövetkezetek és hitelszövetkezetek integrációját létrehozza az állam, de nem diktálni akar ezt követően, hanem azt akarja elérni, hogy a jól működő hitelszektor az egész országot gazdagabbá tegye.
Pánikra tehát még nincs ok, viszont minden érintett árgus szemekkel figyelje a fejleményeket, és ha valamelyik nap megjelenik a hír, hogy a Kedves Vezető kinevezte Selmeczi Gabriellát, takarékszövetkezeti tulajdonvédelmi biztosnak, azonnal rohanjon a szövetkezetébe és vegye ki a pénzét, mert órák alatt kisemmizheti a NER!
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
Utolsó kommentek