Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy mi értelme van a blogírásnak? Tudom, hogy a blog nem kézműves munka, ezért annak eredménye (esetleges sikere) nem mérhető úgy, mint egy kézműves szakma produktuma. Mert ha fogok egy rönköt és elkezdem farigcsálni, a végén lesz belőle valami (ha más nem fogpiszkáló), ami vagy tetszik az embereknek és megveszik, vagy nem és a nyakamon marad.  Az is igaz, hogy jó másfél éve azért kezdtem el írogatni, hogy kiírjam magamból azt, ami foglalkoztat. Nem akartam én megváltani vele a világot, sőt, még arra sem számítottam, hogy elolvassa egyáltalán valaki. Aztán, ahogy teltek a hónapok azt vettem észre, hogy egyre többen látogatják a blogomat, néha még hozzá is szólnak, bátorítanak. Valószínűleg ekkor buggyant meg az agyam és elhitettem magammal, hogy számít az, amit írok.

De rá kellett jönnöm, hogy nem számít. Nem számít, mert azok nem olvassák, akikről szól. Ők semmit nem olvasnak direktben, nekik sajtószemlét tartanak, és csak azt kapják meg, amit nyugodt lélekkel olvashatnak. Jó, tudom, a kutyaugatás nem hallatszik az égig. Nem is gondoltam, hogy a Kedves Vezető vagy Kusza Szem olvasgatja majd a blogomat és pironkodva, szemlesütve megváltoztatják a törvényeket miattam. De abban reménykedtem, hogy ha nem is az én írásaim, hanem a blogok százai miatt legalább a vazallusok kicsit visszafogottabbak lesznek, ha másért nem is, de legalább azért, mert a sok kritika miatt a Vezér főkomornyikja rájuk szól. De ez sem történt meg. Ezért tartom hiábavaló dolognak az írogatást.

Nézzük csak meg a legutóbbi napokat. Nézzük meg mit csinálnak a vazallusok minden önkritika, félelemérzet nélkül, csak azért mert jól nyalnak talpat és nem koppintanak a fejükre. Fejér megye fővazallusa egyszerűen ellop több mint 100 tonna trágyát (mert az övé elfogyott és a földeket trágyázni kell). Egy szolnoki ügyvéd (aki szintén fővazallus) egyszerűen megakadályoz egy nagy beruházást (Váti reptér) mert neki vadászterület kell. Azóta a reptér-beruházás államilag megvétózva, a vadászat mehet ezerrel. Megy is, szombaton lemészároltak egy nagyjából 20 fős szarvastehén csordát. A fejeket és lábakat egyszerűen szétdobálták az erdő szélén. A 47 ezer forintból jól meg lehet élni mozgalom elindítója is jó példa, pedig ő már a vazallusok közt nem a felső rétegbe tartozik, mégis megengedheti magának, hogy Miskolc város pénzén utat aszfaltoztasson magának az újonnan vett házához. Még csak annyi fáradtságot sem vettek, hogy legalább akkor az egész utcát leaszfaltozzák, hogy ne lógjon ki a lóláb. Nem. Bőven elég a saját házáig aszfaltozni, a többiek le vannak sajnálva.

Sorolhatnám még a példákat, de minek? Semmi értelme. Rántanak egyet a vállukon, egy-két napig téma a mocskosságuk, aztán úgyis elfelejtődik. Néhány hónap múlva már gúnyosan mosolyognak a történteken. Akinek semmije sincsen annyit is ér.

Most erősen vívódok, hogy álljak-e ki a pusztába és kiáltsak, vagy a szobámban ülve a bajszom alatt dünnyögjek-e? Nagy dilemma.