Arra ébredtem, hogy álmomban kiabálok: „Alkotmányt akarok, alkotmányt akarok!”

  A kortársaim biztosan emlékeznek arra a reklámra, amiben szinte ugyanez a jelenet zajlott le azzal a különbséggel, hogy a főhős Cascot akart. Nem tudom mi lehetett a baj, talán front van, talán a vacsorára megevett chilis bab mennyisége ártott meg, vagy kevesebbet kellene a TV-t, újságot, internetet böngésznem. Most már mindegy, megesett a dolog.

  Kiültem az ágy szélére a kezembe fektettem az okos buksim és elkezdtem gondolkodni. Néhány perc töprengés után a homlokomra csaptam és felkiáltottam: Igazuk van! Ez így nem mehet tovább! Azonnal cselekedni kell! Alkotmányt a népnek és a gazdaságnak, amíg nem késő! Mert megállíthatatlanul rohanunk a szakadék felé, mint anno a reklámban a Zsiguli. És ezen már nem segít se a csoda, se egy normális költségvetés, se gazdaságpolitika, se hozzáértő szakemberek (Mondjuk olyanok, akik ha hoznak egy törvényt, azt is ki tudják számolni mi, lesz annak a hatása a későbbiekre). Alkotmányt de izibe’!

  Pirkadni kezd és én egyre sűrűbben lesek ki az ablakon, hogy jön-e már a postás? Hozza-e a kérdőívet, mert már nagyon szeretnék alkotmányozni. Már elő is készítettem a legszebben fogó tollam, hogy művészien tudjak ikszelgetni. Hoppá! Erről jut az eszembe! Mi van akkor, ha mind a tizenkét kérdésre jó helyre ikszelek? Mit nyerek? A legjobb az lenne, ha egy pontot én írhatnék bele az Alkotmányba. Na de mit? Ha jól emlékszem, akkor az a kezdeményezés már az OVB-nél megbukott, hogy alanyi jogon járjon mindenkinek napi egy üveg sör. Meg aztán tizenéve nem is iszom alkoholt, miért tetetném pont én bele? Na jó, de akkor mi legyen? Hű de nehéz dolog ez az alkotmányozás!

  Indulnom kell, vár a munka. Türelmetlenül várom a kérdőívet, és naphosszat azon fogok gondolkodni, hogy én mit tetessek bele az Alkotmányba…