Rájöttem, hogy választanom kell. Nem, nem hallottam fülest semmiféle előrehozott választásról. Nem is képviselőt kell választanom. Ennél sokkal súlyosabb a választási kényszerem.

Olvasom a híreket, látom a közvetítéseket, hallom a környezetem reakcióit. Látom és érzem, hogy szép lassan megszűnik a demokrácia. Hisz nevezhető-e az demokráciának ahol a központosított hatalom kegyencei, baráti körének tagjai kezében van az összes hatalom. Nevezhető-e az demokráciának, ahol a kormány kontrollját, ellensúlyát jelentő összes szervezet élére sógor, koma, barát, barátnő kerül? Nevezhető-e jogállamnak az, ahol visszamenőlegesen, egyeztetések és hatástanulmányok nélkül, erőszakosan törvénykeznek? Demokrácia és jogállam-e az, ahol a legfőbb törvényt, az Alkotmányt valaki a maga kénye kedve szerint írja át? Demokratikus-e az az ország, ahol az érdekképviseleteket felszámolják (ellehetetlenítik)?  Nem! Az ilyen országok jelzője a diktatúra.

Felmerül a kérdés a diktatúrával szemben jelent-e valamit a választás? A tipikus választás nem. Hisz látjuk, a választási törvényt is magára írja a hatalom, ha egyáltalán akar tartani választásokat, mert már az sem biztos. Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy gazdasági vagy egyéb okokra hivatkozva szükségállapotot rendelnek el, és bizonytalan időre elhalasztják a választásokat. Láthatjuk, hogy még most is arra hivatkoznak, hogy kétharmados felhatalmazást kaptak mindenre. Nem érdekli őket, hogy a felhatalmazásuk nem szólt mindarra, amit csinálnak. Nem érdekli őket, hogy az 53%-os (a sajátos választási törvényünk miatt kétharmadosra nőtt) többségük mára már 18%-ra olvadt. Továbbra is gőgösen emlegetik a kétharmadot, és arra hivatkozva erőszakosan véghezvisznek bármit. Nem törődve a hazai ellenkezéssel, de még a nemzetközi kritikákkal sem. Nem törődve a szakmai ellenérvekkel, a józan, megfontolt javaslatokkal.

De akkor milyen választásról beszéltem a poszt elején? Nos, eljutottam addig a pontig, ahol megfogalmazódott bennem a választás kényszere. Alapvetően nyugodt, ember vagyok, nem tulajdonságom a lázongás, hőbörgés. A megbeszélés, a meggyőzés és a tolerancia híve vagyok, de most elfogyott mindenem. Elfogyott a türelmem, elfogyott a toleranciám. A helyzet odáig fajult, hogy választanom kell:

1. Eladom a házam, összecsomagolom a dolgaim, és elindulok a világba, egy olyan országot keresni, ami élhető, szemben a mai Magyarországgal.
2. Felveszem a kabátom, telerakom a zsebeit kockakövekkel, öngyújtókkal, benzines palackokkal és elmegyek kukákat borogatni, barikádokat emelni, és székházakat gyújtogatni.

Sajnálom, hogy ezeket kellett leírnom, de a folyamatok odáig fajúltak, hogy már nincs más választási lehetőség. Itt már nem használnak az észérvek, nem használnak a szavak, már csak a tettek állíthatják meg ezt az ámokfutást.

Még nem tudom mit választok, de hogy választanom kell az már biztos.